Felső-Bácskai Önkormányzatok Szövetsége
Felső-Bácskai Önkormányzatok Szövetsége
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
LINKEK
 
BEMUTATKOZUNK
Felső-Bácskai Önkormányzatok Szövetsége

A Szövetség céljai:

A Szövetség alapvető célja a történelmi hagyományokon alapuló összetartozás, a Felső-bácskai tudat felelevenítése, jellemzően kis-régiós társadalmi-gazdasági törekvések segítése. Egységes fellépés, a kollektív képviselet, a Felső-Bácskai önkormányzatok, a területükön élő polgárok érdekeinek képviselete. A Szövetség célul tűzi ki tagjainak támogatását, megbízásuk alapján képviseletüket…

(Részlet a FEBÖSZ alapító okiratából)

A FEBÖSZ cégbírósági bejegyzésére csak 1997-ben került sor, de már 1994-ben megkezdte működését a fent felsorolt célok megvalósítása érdekében. A Szövetség 37 térségi települést foglal magában, 2400 km2 nagyságú területen működik, melyen közel 130 ezer bácskai polgár él.

A Szövetség eddigi tevékenysége között számos program, projekt szerepel, a szervezet munkatársai az alapító okiratban megjelölt célok elérése érdekében látják el mindennapos feladataikat.

Az alábbiakban az elmúlt évek legfontosabb feladatait említjük:

  • 1999. év végén meghatároztuk a Felső-Bácskai térség jövoképét a Felső-Bácskai Agrárstruktúra és Vidékfejlesztési Program keretén belül. Ennek a pályázati rendszernek térségünkben a FEBÖSZ a gesztora, így a pályázatokhoz a legtöbb segítséget is szervezetünktol kaphatják a pályázók. A programot 2004. év során felülvizsgáltuk, az AVOP rendszerének megfeleloen új elemekkel bővítettük.
  • Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a Felső-bácskai térség agrárjellegét kiegészítsük más gazdasági tevékenységekkel. A térség jelentős természeti és kulturális forrásokkal rendelkezik, melyek feltáratlanok és kihasználatlanok. Ezért készült, az idegenforgalom térségi méretű meghonosítása érdekében a Homokháti Önkormányzatok Területfejlesztési Egyesületével (Mórahalom) közös fejlesztési programunk. Az idegenforgalom fejlesztését célzó PHARE program a „Dunától a Tiszáig Vendégváró Kistérséget” címet viseli.
  • 2001. évben az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól nyertünk 3,5 millió forintot egy térségi termékpályás szövetkezés beindításához. Ez az összeg akár az idő előrehaladtával egy életképes gazdaszövetkezés útján több százszorosára növekszik a térségünk agrárgazdaságában.
  • Számos hazai és uniós társfinanszírozású kiírásra nyújtottunk be pályázatot, turisztikai, agrár és egyéb témákban.
  • Megszerveztük a tagönkormányzatok közös vagyonbiztosításának és banki szolgáltatások igénybevételének megversenyeztetését, olyan kedvezményeket kaptunk térségi szinten, amivel tagönkormányzataink jelentős, több tíz milliós megtakarítást értek el.
  • 2001. évtol megbízásos jogviszonyban, az FVM támogatásával heti 40 órás munkarendben foglalkoztatunk vidékfejlesztési menedzsert az alapszabályban rögzített célkituzéseink érdekében.
  • 2001. március 15-én a Magyar Köztársaság Földmuvelésügyi és Vidékfejlesztési minisztere Pro Regio díjat adományozott a Felso-Bácskai Önkormányzatok Szövetségének.
  • 2004. március 23-án a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöksége kitüntetést adományozott a Felső-Bácskai Önkormányzatok Szövetségének, a „Felső-Bácskai térség gazdasági és társadalmi felemelkedéséért. A Szerbia-Montenegro-i határmenti kapcsolatok erősítése érdekében az 1990-es évek eleje óta végzett országos szinten elismert, eredményes és következetes, önkormányzati érdekképviseleti munkajáért.”
Pro Regio Díj

 

Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének kitüntetése
 
NAPTÁR
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
ÓRA
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2006-01-06
 
TAGTELEPÜLÉSEINK

Baja
Bácsalmás
Jánoshalma
Tompa

városok és

Balotaszállás
Bácsbokod
Bácsborsód
Bácsszentgyörgy
Bácsszõlõs
Bátmonostor
Borota
Csátalja
Csávoly
Csikéria
Dávod
Dunafalva
Érsekcsanád
Érsekhalma
Felsõszentiván
Gara
Hercegszántó
Katymár
Kelebia
Kéleshalom
Kisszállás
Kunbaja
Kunfehértó
Madaras
Mátételke
Mélykút
Nagybaracska
Nemesnádudvar
Rém
Sükösd
Szeremle
Tataháza
Vaskút

(Nagy)Községek.

http://felso-bacska.lap.hu/

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre